Adatok a barátosi református templom múltjára vonatkozóan

  Arra a kérdésre, hogy mikor épült a mai, vagy az első templom Barátoson, pontos választ adni elég nehéz feladat. Ennek ellenére sok adat, sőt vélemény áll rendelkezésünkre a templom múltját illetően. Első helyen kell megemlítenünk azt a véleményt, mely szerint az első templomot Barátoson valószínűleg nem is reformátusok építették, hanem azt a reformáció kapcsán […]

Tovább olvasom


Anyák napja 2014

Több mint hetven gyermek köszöntötte verssel, énekkel az édesanyákat a délelőtti istentisztelet folytatásában tartott anyák-napi ünnepélyen. Az énekmondás, amire a 98. zsoltár buzdít, az Isten magasztalásának ünnepi alkalmát jelenti. Ez kijár minden olyan alkalommal, amikor egy eseményt, egy történést, mi egyszerűn csodának szoktunk nevezni. Kijár a magasztalás az Isten sok rendben tapasztalható szabadításáért, kijár az […]

Tovább olvasom


Letölthető karácsonyi jelenetek

    A három király útja A királyfi balladája A szeretet himnusza A béke éjjelén – I A béke éjjelén – II Csillagforgatós Gyermek és királyfi Karácsonyi betlehemes Karácsonyi kántáló Karácsonyi színdarab (6+6) Megszületett Mostani karácsony az égben Pásztorjáték – Négy próféta    

Tovább olvasom


Háromszék hőse: Gábor Áron

Sombori Sándor: Gábor Áron című regénye alapján készült jelenet. Előadták a barátosi gyerekek 2014 március 14-én a Szabó Jenő történelmi vetélkedő alkalmából. Gábor Áron ……………………………. Bedő BotondGál Dani ……………………………….. Bartók GellértBerde Mózes …………………………. Márk NorbertHorváth Albert, főkirálybíró ………… Hatházi AndrásDobay Károly, ezredes ……………… Beder TihamérKis János, szentgyörgyi rézöntő ….. Kaján RolandTúróczi Mózes ……………………….. Beder GyőzőPais […]

Tovább olvasom


Teljes élet

  Lk 2, 25-32 Szeretnél elégedettebb, boldogabb lenni? Szeretnél minden nap ragyogni? Szeretnél teljes életet élni? Ahhoz, hogy ezt elérd, semmi mást nem kell tenned, mint… Reklámokban gyakran hallunk vagy olvasunk ilyen szövegeket. Konkrét egészen gyakorlati megoldásokat kínálnak arra, hogy hogyan érheti el az ember a megelégedettséget vagy a boldogságot. I. Mit jelent a teljes […]

Tovább olvasom


Vakációs bibliahét 2013

Két napos kitartó felkészülés után augusztus 14-én a KOEN alapítvány programja szerinti vakációs bibliahét kezdődött a gyülekezetben. Gilyén Levente és Bóné Katalin fiatal lelkipásztorok, a barátosi ifjakkal közösen tanulmányozták és előkészítették a szerdától kezdődő napi foglalkozásokat. A program célkitűzése az volt, hogy megoldást mutasson azoknak, akik Isten szerinti életet szeretnének élni, de ebben pillanatnyi állapotuk […]

Tovább olvasom


A hitvallás és fogadalomtétel ünnepe

Augusztus első vasárnapja a hitvallás és fogadalomtétel ünnepe volt gyülekezetünkben. Sokak örömére és megelégedésére alapos tudásban, bátor, értelmes válaszokban mutatkozott meg a két éves következetes munka mostanra beérett gyümölcse. Négy leány és egy fiú, név szerint Becsek Xenia, Kocsis Anasztázia, Beder renáta, Beder Otília és Kelemen Márton népes gyülekezet előtt tett ünnepélyes fogadalmat arról, hogy […]

Tovább olvasom


A fúvószenekar története

Zenével szolgáltunk – zenével szolgáltak azok, akikre akkor emlékezünk, amikor egy tálentumaival szolgáló közösség 100 esztendejének lefolyt útjára tekintünk vissza. Ebben számot vetünk nemcsak egyéni vagy testületi teljesítményekkel, hanem elismeréssel valljuk Isten megtartó kegyelmének szüntelen jelenlétét is. Nem lehet múltról, történelemről, megfutott pályákról másként beszélni,csak úgy, hogy hozzámondjuk a zsoltárossal: „Ő tartott életben bennünket és […]

Tovább olvasom


Ünnepi beszéd – Március 15.

Jeremiás 1, 172013. március 15-re Szólnia kell mindenki lelkében a nemzeti dalnak. Ha elhangzik a „talpra magyar” mindenkinek értenie kell, hogy mit is jelent, s mindenkinek tudnia is kellene, hogy mi az amit lelkesen és örömmel fel kellene vállalnia. Szeretjük ezt az ünnepet, mert benne közel jönnek hozzánk olyan igazán magyaros megnyilvánulások, amikben nyoma sincs […]

Tovább olvasom