Adatok a barátosi református templom múltjára vonatkozóan

 

Arra a kérdésre, hogy mikor épült a mai, vagy az első templom Barátoson, pontos választ adni elég nehéz feladat. Ennek ellenére sok adat, sőt vélemény áll rendelkezésünkre a templom múltját illetően.

Első helyen kell megemlítenünk azt a véleményt, mely szerint az első templomot Barátoson valószínűleg nem is reformátusok építették, hanem azt a reformáció kapcsán a római katolikusoktól vették át. Ezt a véleményt juttatja kifejezésre Szász Imre, egykori barátosi segédlelkész A Barátosi Református Egyház Története című 1935-ben összeállított második lelkészképesítői dolgozatában.

A községben létező köztulajdonról 1939-ben összeállított leltár szerint a jelenlegi templom 1626-ban épült. Ez a Nagyfejedelem, Bethlen Gábor kora (1613-1629), amikor Erdélyben minden virágzásnak indul. Ezen adat szerint a templom építése Zágoni Bálint prédikátor idejére esik, kinek áldozatkészségéről megemlékezik az 1677-ben tartott esperesi vizitáció. Itt azt is megtudjuk, hogy Bálint pap egy tisztességes „katkétrát” épített kőből. Ez a vizitáció különben eléggé megromlott állapotban talált mindent. Ezért mondja a következőket: „…mint az Isten házán, cinteremjeken, az Isten háza ajtain, Pap Deák épülettyek és kertyek környül az haranglábbal egyben felette sok defektusokat találtunk.” Mindezeknek az alapján meglehetős szigorral írják elő a szükséges javításokat.

Az említettekhez hasonlóan egész sor defektust sorol fel az 1714-es esperesi vizitáció is. Így pl.: „A templom kőlábai romlott állapottal vadnak, sendelyezése is alkalmatlan. A templom földje deszkázatlan és igen illetlen… A prédikátor háza sendelyezése igen rossz…”

Ilyen körülmények között vetődik fel a templom újjáépítésének a kérdése az 1710-es évek végén. Hogy lett-e belőle valami, azt nem tudjuk, és nem is valószínű ennek megtörténte. Ennek ellenére van egy biztos dokumentumunk a templom megrenoválására vonatkozóan, mégpedig az egykori – ma a Székely Nemzeti Múzeumban található – festett kazettás jellegű deszkamennyezet következő régebbi felirata: „…[Isten] dicsőségére szenteltetett templom melyet [a] maga költségén megújított a barátosi nemes reformata eclesia 1760 esztendőben die XXVIII. junii.”

A feliratban foglaltakhoz még csak annyi kívánkozik, hogy a templom eme megújítása Balogh Sándor lelkipásztorsága idején következett be.

Nagyobb változás 1798 és 1800 között következik be, amikor a templomot nyugati részén megnyújtják. Alig fejeződik be a munkálat, máris az 1802-es októberi hatalmas földrengés következményeivel kell számolni. Ekkor a templom annyira meghasadozott, hogy „többé nem mertek isteni tiszteletre bele járni” – mondja Bibó József egykori neves barátosi iskolamester. Itt jegyezendő meg, hogy a torony, amelyről azt tartják, hogy jóval magasabb volt a mainál – ledőlt. Erről a földrengésről és következményeiről szól a festett mennyezet újabb felirata: „Az 1800 dik esztendőben ezen templom megnagyítván az mely egy új toronnyal és két harangokkal 1802-ben ober 22 kén föld indulás mián öszve romla. Mindezeket 1805-ben kezdte a nemes barátosi ref-ta ecclésia ujra épitteni es 1812-ben Isten ditsőségére a maga költségén el is végezte.”

Ide kívánkozik, hogy az „öszve romla” kifejezés a mi véleményünk szerint is csak a toronyra vonatkozik. Nem képzelhető el, hogy a templom összeomlása következtében a festett kazettás deszkamennyezet ne sérült volna meg komolyabban. Ilyen rongálódás nyomai ma sem fedezhetőek fel, tehát Bibó József megállapítása tűnik elfogadhatónak a kérdést illetően.

1838. január 23.-án ismét hatalmas földrengés rázta meg a templomot. Kijavítására nem volt pénz 1847-ig. Ekkor döntenek a templom kijavítása és a torony újjáépítése mellett. Mindkét munkálathoz 1848 tavaszán hozzáfogtak és 1850 nyarára be is fejezték.

A templom történetében az utolsó változást az jelentette, hogy 1910-ben a festett kazettás mennyezetet lebontották és a falakat megmagasították.

 

 

 

A fúvószenekar története

Zenével szolgáltunk – zenével szolgáltak azok, akikre akkor emlékezünk, amikor egy tálentumaival szolgáló közösség 100 esztendejének lefolyt útjára tekintünk vissza.

Ebben számot vetünk nemcsak egyéni vagy testületi teljesítményekkel, hanem elismeréssel valljuk Isten megtartó kegyelmének szüntelen jelenlétét is. Nem lehet múltról, történelemről, megfutott pályákról másként beszélni,csak úgy, hogy hozzámondjuk a zsoltárossal: „Ő tartott életben bennünket és nem engedte, hogy lábunk inogjon”

Életben tartotta, megerősítette azokat, akik megvetették egy zenével szolgálni akaró közösség alapjait, s a történelem ingatag talaján tartást, elszántságot és áldozatkészséget ajándékozott nekik.

1910 az az év, amikor a helyi Református Egyházközség orgonista énekvezére, – áldott emlékezetű Ferencz Ernő- kezdeményezésére “népdalok, hazafias, egyházi és temetési darabok tanulása, ünnepélyek alkalmával a zene által az ünnepély magasztosságának emelése, a zene képzés” céljával 15 alapító tagtársával létrehozták zenekarukat.

Az 1910-ben alapított, és azóta szolgáló zenekar kilencven éves krónikáját, történészekre jellemző pontossággal és részletességgel írta meg Barátosról szóló monográfiájában Kelemen József, vagy ahogyan mindannyian emlegetni szokták: Kelemen tanár úr. Történeti visszatekintésemben semmi mást nem kívánok tenni, mint röviden összefoglalni és kiemelni ennek a száz esztendőnek jellegzetes és főképp tanulságos pillanatait.

A zenekar létrehozásának gondolata akkor fogant meg a már korábban működő énekkari tagok körében, amikor egy temetésen (Tánczos Ilona) az akkori zabolai fúvósokat hallották.

Az alapító tagok elszántságának mértékét bizonyítja az a tény is, hogy személyesen vállaltak nem is csekély anyagi áldozatot a hangszerek mielőbbi beszerzése érdekében.

Ferencz Ernő karmester nagy lelkesedéssel szervezte a zenekar életének minden mozzanatát. Levelezéseket folytat hangszereket gyártó és forgalmazó intézményekkel, s dokumentumaink között őrizzük a Stowasszer János, budapesti hangszergyártóval folytatott levelezés anyagát.

Pontos és minden részletre kitekintő alapszabályzat tervezetet készítettek, rendszeresítették a zenetanulás alkalmait s a megnevezett célok érdekében fáradhatatlanul buzgólkodtak. Elsősorban a falu kulturális, egyházi és közéletébe hozott pozitív változást ennek a zenekarnak szolgálata. A zömében földművesekből álló zenekar, sok áldozat árán tette meg első lépéseit a környéken már működő többi zenekarhoz való felzárkózás útján. Sikerrel vettek részt szervezett rendezvényeken, vetélkedőkön helyezéseket érve el, melyeknek bizonyságai azok az emléktárgyak, amelyeket kiállításunk anyagában is láthatnak.

A zenekar történetének első korszakát kitartást és elszántságot próbáló események jellemezték. 1912-ben új tagokkal bővült a zenekar. A politikai változások már a kezdet kezdetén arra kényszerítették, hogy jellegén változtasson, s fennmaradása érdekében már 1914-ben nevet kellett változtatnia. Önkéntes tűzoltó zenekarként folytathatta tevékenységét. Az első világháború igazi megpróbáltatást hozott először azzal, hogy katonai behívók miatt gazdátlanná lett sok hangszer, másodszor úgy, hogy három tag életét veszítette az embertelen öldöklésben, harmadszor úgy is, hogy néhányan kiléptek a testületből. Karácsony Józsefnére – a tanár úr megjegyzése szerint – az utókornak hálával kell gondolnia, ugyanis ő volt az, aki elrejtette a hangszereket, hogy azok ne legyenek a háború áldozataivá.

1920 újabb megpróbáltatásokat hozott a zenekar életében. A Trianonnal megváltozó helyzet az élet újraszerezésének igényét is hozta. Magyar tűzoltó zenekarként nem működhetett ezután. A továbbélés lehetősége a legbiztosabbnak abban mutatkozott, ha átalakulnak egyházi zenekarrá. Az átalakulásról szóló jegyzőkönyv, az elkészült alapszabály, (annak hivatalos nyelvre fordított változata) zöld utat biztosítottak a továbbéléshez.

A jegyzőkönyvek tanúsága szerint rendszeres munka folyt, az oktatásra és fegyelemre különös gondot fordítottak, s ez meg is hozta gyümölcsét. A zenekar életében az egyik legtermékenyebb időszaknak a harmincas évek bizonyultak, amikor fáradozásuk eredményeképpen megnyíltak a sikerek kapui. Ezek az évek hozták meg a zenekar igazi sikereinek azokat a pillanatait, amikor nemcsak helyi, vagy a környező falvak embereinek elismerése, hanem hivatalos rendezvények kitüntetései is igazolják a lelkiismeretesen végzett munkát.

A 34-es Szentgyörgyi versenyen a Székely Nemzeti Múzeum serlegét, Albisban aranyérmet, egy évvel később Kézdivásárhelyen ezüst és bronzérmet, meg karmesteri pálcát, az itthon szervezett versenyen és nagyszabású 25 éves jubileumon újabb érmet és oklevelet, 37-ben Baróton első helyezést és a vele járó -Kovács András által adományozott – vándorserleget, mint sikereik bizonyságait ma is büszkén emlegetik.

A sikeresen működő egyházi zenekar életét kívülről érkező korlátozások nehezítették meg. Ezeknek egyike az időközben kirobbant háború, amikor sokaknak ismét fegyvert kellett fogniuk, meg az is, hogy a katonai parancsnokság engedélyével lehetett zenekari próbákat tartani, Aztán lehetetlenné vált az egyházi keretek közötti további tevékenység is. Nem vették jó néven, nem is értékelték, idejét múltnak minősítették, s az új igények, amik sokszor csak formaságokban merültek ki, oda vezettek, hogy – Kelemen tanár urat idézve – „Csak néhány középszerű szereplés jelzi mindössze a továbbélést.” 1948-tól a helyi Művelődési Otthon adta nevét a zenekar törvényes működéséhez.

További nehézséget az jelentett, hogy az öregedő karmester már nem tudta a régi lendülettel vezetni majdnem teljesen kicserélődött csapatát, s a karmesteri pálca is 1958 január 30.-án kiesett kezéből. Új karmester hiányában még inkább kidomborodott egykori karmesterük páratlan értéke. Márk Sándor, – 63 éven át aktív tagként szolgáló, akkori elnök – karmesterük temetésén mondott búcsúbeszédében a zenekar addigi egész történetét, Ferencz Ernő oktató munkája ékes bizonyságának nevezte, melynek minden részlete szeretett karmesterük emlékét őrzi.

Bár az igazi gondok világosan körvonalazódtak, a zenekar tagjai határozottan a továbbélés és megmaradás pártján állottak. A zenekari próbák levezetésére Márk Mihály és Porzsolt Sándor nyertek megbízást. Márk Sándor elnök, Csia Árpád igazgató – akinek üdvözletét és jókívánságait személyes kérésére most tolmácsolnom kell, mert egészségi okokra hivatkozva kényszerül távol maradni mai ünnepünkön – Zágoni Dezső tanár, Bartalis Jenő kovásznai karmester működnek közre abban, hogy a zenekar tovább élhessen.

A változó körülmények és sokszor nehéz anyagi helyzet sem törte meg lelkesedésüket, s hol több, hol kevesebb taggal vettek részt a falu kulturális életében. Székely emberekre jellemző kitartással vívták meg nehéz idők küzdelmeit, mert apáiktól örökölt hangszerek és a zene iránti szeretet a megmaradás szimbólumaivá, a kapcsolatteremtés eszközeivé lettek.

1970 februárja a remény új fényeit villantotta fel azáltal, hogy Kelemen József, barátosi születésű, sepsiszentgyörgyi tanár vállalta el a zenekar vezetését. Sok munkával, szakmai igényességgel, szigorú és következetes fegyelemmel csatlakoztatta buzgó csapatát a zenét művelők táborához. A kiszámíthatóság és céltudatosság sokak figyelmét felkeltette, aminek következménye az lett, hogy a zenekar tagjainak száma belépő új tagok által jelentősen megnövekedett.

Az 1987-es esztendőről a következőket írta a tanár úr: „…valósággal elözönlötték a gyermekek a zenekart. Mintegy huszonnyolcan óhajtottak megtanulni valamilyen hangszeren. Kelemen Árpád nyugalmazott kántortanító és Kelemen István -akkor már a zenekar elnöke – részt vállaltak az ifjak oktatásában.

Az egyházi befolyás alól kikerült zenekar az uralkodó politikai rendszer kiszolgáltatottja lett, melyben az éppen semmire sem használt helyiségeket jelölték meg próbaterem gyanánt, előírták a kötelezően megtanulásra szánt darabokat s a tekintélyből fakadó fegyelmet sokszor a fenyegetés hangja váltotta fel. A cél azonban a kezdet kezdetén megfogalmazott szempontok érvényesítése maradt, tudniillik, hogy zenével szolgálják közösségüket.

Ennek az időnek igyekezetét is látványos eredmények igazolják, mert bármilyen jellege is volt egy-egy közösségi szerepvállalásnak, abban a tudást és a zene iránti szeretetet jutalmazták. Buzias és a rendszeressé váló baráti találkozók, ünnepélyek és más alkalmak szerepléseit, s az azokon kiérdemelt elismerésekről beszélnek az itt kiállított tárgyak is.

Kelemen József karmester a jól szolgálók méltán kiérdemelt tisztességével adta át helyét utódjának azzal a reménységgel, hogy miközben ő a zenekar történetét veti majd papírra, a 100 éves jubileum további kiemelkedő sikerek felmutatása mellett köszönt majd ránk. Tíz napja volt hat éve annak, hogy emberileg megfogalmazott vágyai és tervei itt közöttünk meghiúsultak.

A magát mindig is barátosinak valló tanár úr, három évtizeden át vitte tovább, azt is mondhatnám hordozta szívén a zenekar sorsát. Munkálkodása ennek az időszaknak, talán a legnehezebb szakaszára esik, mert naponként változó körülmények között kellett egy kis csapatot összetartani, számukra reménységet hirdetni és helytállást példázni. Szolgálatának értékeléseként tíz évvel ezelőtt elismerő oklevéllel méltattuk önzetlen tevékenységét.

Ha Kelemen Józsefről azt mondtam, hogy szívén viselte ennek a zenekarnak a sorsát, akkor -ismertetőm végéhez közeledve – Kelemen Istvánról azt kell mondanom, hogy ő vállán hordozta ugyanennek a zenekarnak minden terhét. Azok közé a lelkes zenészek közé tartozott, akit semmi sem tudott eltántorítani zenekart alapító őseinek szándékától, hogy neki adott tálentumával közösségét szolgálja. A legnehezebb időkben vállalt erejét próbáló áldozatokat mind a zenekar szervezés, mind annak megtartása területén. Oszlopos tagja, pillére volt nemcsak a barátosi, hanem a háromszéki hagyományokat ápoló csoportosulásoknak.

Az utóbbi tíz év története már mindenki előtt ismeretes. Ez még nem történelem, csak bizonysága egy olyan erőfeszítésnek, amely arra irányul, hogy az apostoli tanítás szerinti a reájuk bízott drága kincset lelkiismeretesen őrizzék. Ennek érdekében történt az egyesületté szerveződés is, hogy háttőérintézmény próbáljon anyagi hátteret biztosítani a további működéshez.

A következőkben ezt a száz éves szolgálatot fogjuk értékelni és meghálálni elismerő oklevelek és emléklapok ünnepélyes átadása által.

Külön oklevéllel emlékezünk az alapító tagokra

Arany oklevelet állítottunk ki az 50 évnél hosszabb ideig szolgáló tagok munkájának elismerésére.

Ezüst oklevél illeti azoknak tevékenységét, akik 35 és 50 év közti időt zenéltek

Bronz oklevéllel ismerjük el a 25-35 éves időtartamu szolgálatokat.

Emléklapot kapnak ez alkalommal mindazok, akiknek szolgálati ideje nem haladja meg a 25 évet.

Külön oklevél nélkül illesse köszönet mindazokat az asszonyokat, feleségeket, akik elfogadták és segítették férjeiket ilyen természetű vállalásaik teljesítésében.

Kimutatás a barátosi református segédlelkészekről

1. Kovásznai György (1715-1718), utóbb Balogh Ferenc után r. lelkipásztor.
2. Vida Sámuel – Balogh Sándor utóda, majd esperes
3. Sükösd Sámuel (1843) – később lécfalvi, majd dévai, végül uzoni r. lelkipásztor.
1849. június 20.-án az orosz betöréskor a tömösi szorosban eltűnt. Valószínű ott esett el, mert nyomára egyáltalán nem akadtak.
4. Zajzon András (1844. január 1.-től) – Kelemen József utóda a lelkipásztori székben.
5. Székely Ferenc (1891 – a súlyos beteg Vékás Lajos mellett szolgált.
6. Kovács Lajos (1929-1930) – a 40-es évek közepén a Mikó Kollégiumban is tanított.
7. Somogyi Endre (1930-1931) – legutoljára rétyi r. lelkipásztor volt.
8. Incze László (1931-1932) – volt később csomakőrösi, majd fotosmartonosi r. lelkipásztor.
9. Tóth Sándor (1932-1933)
10. Szász Imre (1934-1936) később Görgényszentimre lelkipásztora,
1945-ben Magyarországon halt meg.
11. Dobolyi István (1936-1938) volt Sepsiszentgyörgyön is segédlelkész,1942-1944 között baróti lelkész, majd tábori lelkész a II világháborúban, végül Magyarországra került.
12. Gyenge Áron (1938-1939)
13. Dénes Balázs, (1939-1941) később feldobolyi lp.
14. Fewrencz János 1941- később nyárszói, aztán málnási, végül ismét nyárszói lelkipásztor.

Megj: Az utolsó kilenc segédlelkész mind Bajkó György esperes mellett szolgált.

A felekezeti iskola múltjára vonatkozó adatok

Valószínű, hogy a barátosi református felekezet már a XVI. század végén tartott fenn iskolát. Az első adat 1620-ból való, amikor az a Zágoni Bálint deák az iskolamester, aki 1623-ban már a barátosi gyülekezet prédikátora. Számos utódáról tudunk az iskolamestereket illetően. Ez a felekezeti iskola az 1870-es évek elejéig állt fenn. Az 1872/73-as tanévben községi jellegűvé vált ez az oktató-nevelő intézmény, hogy majd a múlt század végén államivá váljon.

1919/20-as iskolai évben ismét beindítják a felekezeti iskolát. Ebben a tanévben a volt állami iskolai tanítók – így id. Bagoly Béla, I. Szász Erzsébet és Horváth Janka – végzik az oktató-nevelő munkát. Itt szolgáltak még Tóth Erzsébet, Bartha Mária, Forró Margit és Ferencz Ernő énekvezér.

Az első tanévben az állami iskola tantermeiben folyik a tanítás. A következő évben kénytelenek innen kimenni. Ilyen körülmények között rendezkednek be a Balogh kúriába (a mai kultúrotthon épülete, amelyen számos átalakítást végeztek az 1960-as években). Ezt az iskolát 1923-ban „felsőbb utasításra” bezárták.

Azt, hogy hol működött a régi felekezeti iskola ma már elég nehéz megmondani. A mai állami iskola régi épülete 1874-1876 között épült. Ekkor már az iskola községi jellegű.

Itt is szükség volna – mint sok más helyen – újabb kutatásra.

Kimutatás a barátosi református lelkipásztorokról

1. Zágoni Bálint deák (1623)
2. Szinnyei János (1676)
3. Halmágyi Dániel (1678)
4. Halmágyi Márton (1691)
5. Balogh Ferenc (1710-1718)
6. Kovásznai György (1718-1731)
7. Albert József (1731, 1735)
8. Balogh Sándor (1745, 1756, 1758, 1764)
9. Vida Sámuel (?-1804)
10. Kelemen József (1804-1844)
11. Zajzon András (1844-1862)
12. Vékás Lajos (1862-1891)
13. Szabó Jenő (1893-1897)
14. Bajkó György (1897-1942)
15. Csatlós János (1943-1950)
16. Gödri Endre (1951-1976)
17. Nagy Mihály (1977-1991)
18. Bóné S. Barna (1992-től)

Megjegyzés: A felsorolt lelkipásztorok közül esperesek voltak:
1. Vida Sámuel (1797-1804)
2. Kelemen József (1829-1844)
3. Bajkó György (1918-1942)

Adatok a barátosi temetőre vonatkozóan

A múlt század közepéig Barátos község területén több temetkezési hely volt.

1. A legnagyobb temető a református templom előtt volt, ahol két sírkő még ma is hirdeti ennek emlékét. Az egyik sírkő Kelemen József esperes lelkészé, aki negyven évig pásztorolta a gyülekezetet.

2. Külön temetkezési helye volt a Bibóknak, a róluk elnevezett kertben csaknem a faluvégén, a megyei úttól északra mintegy 50-60 méterre.

3. Ettől délnyugati irányban, az említett úttól délre, a Bartók Ferenc kertjében, Kelemen József csűrétől keletre mintegy 20 méterre volt egy másik temetkezési – valószínűleg a Bucsok részére, akiknek malmuk volt ott a kert végében akkor, amikor a Kovászna vize azon a helyen folyt.

4. Az említett Bibó kerttől mintegy 170-180 méterre északkeleti irányban (Fodorhelye) temetkeztek a Baloghok, a Szondák és a Benkő család néhány tagja.

5. Néhai Kelemen Ferenc (e sorok írójának nagyapja) kertje végében temették el az ő szüleit (Kelemen József és Kató Anna) közel a Kovászna vizéhez, amikor az a falu szélén folyt.

6. Az itt említett temetkezési helytől, a régi Kovászna patakán túl, déli irányban mintegy 30 méterre volt egy másik családi temető a Rátz jegyző kertjében.

7. Említésre méltó a „Barthafalván” található volt temetkezési hely, a mai temetőtől mintegy 150 méterre északnyugati irányban.

8. Külön temetője volt a cigányoknak a mai temetővel szemben, az úttól nyugatra.

A mai temető 149 évvel ezelőtt létesült, 1853-ban. Kovács István kerületi biztos az említett évben szeptember 25.-én rendelte el új temető létesítését. Ennek létrehozására mindössze 15 napot adott. Ezen parancsnak is nevezhető rendelet alapján cserevásár útján szerezték meg a mai temetőkertet a Bucsi család egyes tagjaitól.
Ebben a temetőben nyugszanak a következő lelkipásztorok:

1. Zajzon András

2. Vékás Lajos/helybéli lelkipásztorok

3. Mirtse Ferenc volt orbaiteleki barátosi születésű lelkipásztor

4. Márk Sándor volt szörcsei barátosi születésű lelkipásztor

5. Nagy Mihály volt helybeli lelkipásztor

Itt található két énekvezér síremléke, akik ketten közel 100 évig álltak egyházi szolgálatban:

1. Kocsis Elek

2. Ferencz Ernő – a fúvószenekar alapítója

Ebben a temetőben pihennek a következő pedagógusok:

1. Bibó József tanító

2. Bagoly Béla id. tanító

3. Beder Árpád tanító

4. Bagoly Béla ifj. tanító

5. Ferencz Ernőné Horváth Janka tanítónő

6. Zágoni Dezső tanár

7. Berde Béla tanító

8. Juhos Józsefné tanítónő

A barátosi temetőben alussza örök álmát Mirtse Lenke tanítónő, aki hosszú ideig Nagyborosnyón tanított.
Még más jeles emberek földi maradványai is porladnak ebben a temetőben.

Megjegyzés: a két énekvezéren kívül az egyházi iskola szolgálatában álltak a temetőben nyugvó pedagógusok közül a következő tanítók: Bagoly Béla id. és Ferencz Ernőné szül. Horváth Janka.

1. Kelemen József esperes sírkövének felirata a templom előtt felhagyott temetőből:

„A napok egymásnak

Tudományt mutatnak

Tudós Esperestnek

Éppen úgy, mint másnak.

Kelemen József úr

Pap és NépVezető

Nints többé, olvasó,

Mutattya ez a kő.

Porsolt Máriáját

Most és még mindenha

Karolva vezeti

Csillagos égvárba

Élt 70 évet, elholt 1844.

Nője élt évet, elholt”.

 

2. Zajzon András lelkipásztor sírfelirata a mai temetőben:

„Ezen sirhant alatt nyugszik Zajzon András barátosi pap. Páratlanhűségű neje Mirtse Rákhel és szíve mélyéből szeretett fia Zajzon Dénes méltó bánatjokba. Élt 63 évet, boldog házasságban 35 évet, meghalt 1881. május 12.-én. Béke legjen porai felett.”

3. Vékás Lajos lelkipásztor sírfelirata a mai temetőben:

„Vékás Lajosné Gidófalvi Vilma emlékére 1850 – 1885 Barátosi ev.ref.lelkész Vékás Lajos született 1834. Meghalt 1891. augusztus 25.-én. Nyugodjanak csendesen.”

4. Kocsis Elek kántortanító sírfelirata:

„Kocsis Elek 1831-1907”

 

A parókiára vonatkozó adatok

A régi parókia a templom tőszomszédságában található üres egyházi telken volt. Ettől északra ugyanezen a telken volt a kántori lakás is.

Az egyházközség 1864-ben megvásárolta a császári és királyi kormánytól azt a telket épületekkel együtt, amelyen ma a papilak áll.

Eléggé ismert tény, hogy 1764-ben megszervezték „vérrel és vassal” a határőrséget (Mádéfalvi veszedelem). A határőrség keretén belől egy huszárezred mellett két gyalogezredet szerveztek. A II. gyalogezred parancsnokságának székhelye Kézdivásárhely volt. Ezen ezreden belül a hatodik század parancsnoksága Barátoson székelt, a mai parókia telkén.

Az 1864-ben megejtett vásár után nem lehet tudni, hogy mikor hagyták fel a régi lelkészi lakást. Annyi azonban megállapítható, hogy 1882-ben a lelkipásztor már a volt századparancsnoki lakásban lakik. E téren azonban Szabó Dezső, az író másként vélekedik.

A mai parókia 1910-ben épült. Építője a málnásfürdői Juliáni Anta vállalkozó volt.

A templom egykori festett mennyezete

Százötven éven át (1760-1910) festett díszítésű kazettás jellegű, de hosszú deszkából készült mennyezet ékesítette a barátosi református templomot. 126 kazettából áll. Ezek díszítése mind különböző – nagyrészt növényi ornamentika. Készítője csak feltevésen alapszik.

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban ez a mennyezet ma is megtekinthető. Lebontására Barátoson 1910-ben a templom alacsony falainak a felemelése, illetve magasítása alkalmából került sor. Hogy ne menjen tönkre, átadták a múzeumnak, amelynek mai „székháza” ( – ennek nagyobbik része) éppen ebben az időben (1911-12) épült. A mennyezetet a földszint legnagyobb termében helyezték el. Itt is volt az 1980-as évek legelejééig. A múzeum épülete bővült. A mennyezetet lebontották és tartósították, hogy azután az emeleti részen található néprajzi részleg nagytermét ékesítse.

A mennyezet közepén kettős felirat van: egy régebbi és egy újabb, amelyek a templom múltjára vonatkozóan igen értékes adatokat tartalmaznak. Megjegyzendő, hogy a régebbi, 1760-ból származó felirat első sorai elmosódtak, illetve azokból jóformán semmi sem látszik. A többi is nagyon nehezen volt kibetűzhető a „barátosi” szóval kezdődő szövegrészig. Ettől már jobban olvasható a felirat. Ennek kibetűzését 1981 nyarán Kelemen József – e sorok írója – végezte el Vinceffy László képzőművész társaságában.

A kibetűzött szövegrész a következő: „…ditsőségére szenteltetett templom, melyet maga költségén megújított a barátosi nemes reformata eclesia 1760 esztendőben die XXVIII junii.”

Itt még csak annyit jegyezhetünk meg, hogy ezen szöveg kiolvasása azért is volt olyan nehéz, mert fehérre befestették, akkor, amikor az újabb felirat készült. Szerencsére ezen a festésen némileg átütött e korábbi szöveg.

Az újabb felirat szövege a következő: „Az 1800 dik esztendőben ezen templom megnagyítván az mely egy ujj toronyal és két harangokkal 1802-ben ober 22 kén föld indulás mián öszve romla. Mindezket 1805-ben kezdette a nemes barátosi ref-ta ecclésia ujra épittetni es 1812-ben Isten ditsőségére a maga költségén el is végezte.”