Ünnepi hálaadás

2010.május 30.-án, pünkösd utáni vasárnap hálaadó istentiszteletre és ünnepi műsorra gyűlt össze Barátos népe. A Kultúrház feljavításának hosszú folyamatában egy pillanatra megálltunk és számba vettük, felleltároztuk az eddigi munkálatokat.

Erre az ünnepi leltározásra azért került sor, mert gyülekezetünkbe látogatott a moordrechti testvérgyülekezet 27 tagú csoportja. A látogatás időpontját már egy évvel ezelőtt bejelentették, és abban a reményben tervezték az ideutazást, hogy a Kultúrház 100%-osan felújított formáját tekinthetik meg. Időközben ugyan kiderült, hogy az anyagi keret nem teszi lehetővé a tervezett munka befejezését és a teakonyha és mellékhelységekből álló rész felépítése még várat magára. A Kultúrház nagyterme azonban telje díszben pompázott és magába tudta fogadni mind a vendégeket, mind pedig Barátos népének több mint 150 fős érdeklődő csoportját.

Tovább olvasom


Köszöntő és megnyitó

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm ünnepi hálaadásunkon velünk együtt ünneplő testvéreimet. Mindenek előtt a barátosi Református Anyaszentegyház jelen levő, dicséretes áldozatvállalásra kész tagjait. Köszöntöm a Moordrechti testvérgyülekezet küldöttségét, akik látható örömmel és lelkesedéssel vesznek részt ünnepünkben. Szeretettel köszöntök minden meghívott, és meghívásunkat elfogadott vendégünket. Köszöntöm falunk előjáróit Kerestély Csaba polgármester urat, és a helyi tanács képviselőit. […]

Tovább olvasom


Kultúrtörténet

Nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy ismertethetem a Balogh kúria történetét, amely ismét a „művelődés hajléka a református egyház kultúrháza” lett, ahogyan nevezte Bajkó György esperes úr 1931-ben tartott felszentelés alkalmával tartott beszédében. Az emberek sorsa a házak sorsa is. A történelem sorsdöntő eseményei a Balogh kúria történetének eseményei is. A barátosi Balogh székely család […]

Tovább olvasom


Oklevelek átadására

Miközben nagy szeretettel köszöntjük testvérgyülekezetünk, nálunk ismét látogatást tett csoportját, az Ige szavaival (Róm.11,36) valljuk, hogy minden kapcsolathoz nemcsak emberi elhatározás kell, hanem szükséges az a jóváhagyó Isteni igen is, ami célt és tartalmat adhat a kapcsolatnak. Kapcsolatunk megtartásában, annak építésében döntő szerepe annak kell, hogy legyen, amit feladatként itt is, Hollandiában is és a […]

Tovább olvasom