Sziklára állított életek

Hogyan álljunk előtted? Hogyan ünnepeljünk? Minek örvendjünk?

Vannak kicsi örömeink, mert együtt lehetünk családunkkal, örömet szerezhetőnk, kedveskedhetünk egymásnak. Ünnep van, nyugalom van, béke van. Mindezért hálásak vagyunk neked Urunk. Van ünnepi díszünk, nem nélkülözünk, van eleségünk, van öltözetünk, nem fázunk, nem éhezünk. Köszönjük Urunk, hogy gondoskodsz rólunk, hogy táplálsz és védsz. Ilyenkor minden apró karácsonyi dísznek, íznek, illatnak, érzésnek hangulatnak örvendeni tudunk, de érezzük, hogy nem csak ennyi kéne, hogy legyen örvendezésünk oka. Minek örvendjünk Urunk? Mi a Te legnagyobb ajándékod? Sokszor hallottuk, kívülről fújjuk a karácsonyi történeteket, a karácsony evangéliumot…Mégis Urunk, könyörgünk hozzád, add, hogy megérezzük a karácsony igaz örömét, hogy megláthassuk Üdvözítőnket. Adj látást, adj hallást, adj értelmet, tapasztalatot, hogy lehessen igazán boldog karácsonyunk! Ámen.

Alapige: Zsolt 40:1-4

„Várván vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az Urat és bíznak benne.”

Karácsony a szeretet ünnepe! Gyakran hangoztatott, és már talán egészen jelentését vesztett mondat. Igyekszünk kerülni, nem sokat hangoztatni, nehogy valaki arra a megállapításra jusson, hogy mi csak ennyit tudunk az ünnepről. Ha mégis elhangzik, szeretnénk valahogyan élővé tenni, tartalommal felruházni. Valahogy így: az Isten szeretetének az ünnepe, a szabadulás ünnepe, nem csak ajándékozás… De így sem érezzük igazán jobbnak. Azt érezzük ugyan, hogy nem a karácsonyfán, nem az ajándékokon van a lényeg, nem a mákos kalács a fontos, de mégis nehezünkre esik meghatározni, hogy miért is igazán nagy ünnep a karácsony. Persze, mindenki tudja, hogy Jézus születésének az ünnepe, a Megváltó a földre jött, megmentett a bűnöktől… De hogy ez miért fontos pont nekem és pont most, néha valóban kérdés. Mi szükségem van a Krisztusra, miért Ő a legnagyobb ajándék, hogyan látom benne Isten szeretetét? Vagy inkább hogyan kéne érezzem, mikor kéne tapasztaljam az Isten szabadítását Jézus Krisztusban?

Üldözött, menekülő ember képe jelenik meg előttünk. Teljesen egyedül küszködik az életéért. Talán éjszaka történt, vagy szürkületkor egy félelmetes vidéken. Reménytelen magányában valahova vándorolt, de valószínűleg soha nem jut el a célhoz. Vezető, iránytű, és az út ismerete nélkül eltévedt. Nem látott jól a félhomályban és nem az ösvényen gyalogolt tovább. S egyszer csak ragadósnak érezte a talajt maga alatt. Hiába próbált lépegetni, egy tapodtat sem haladt előre. Már bokáig elmerült. Szétnézett, de nincs kapaszkodó, kiáltott de semmi válasz. Kétségbeesetten kapálózik, de hasztalanul. Nem gyorsan, nem hirtelen, de biztosan elnyeli a mocsár. Már derékig ér. Nem vár rá egyéb, csak a biztos elveszés, a biztos halál. Pusztulás vermében van, sárban és iszapban. Egy bűzös mocsár foglya, mert egyedül képtelen szabadulni belőle. Hiába kapálózik… nem segít. A kapálózástól, csak gyorsabban süllyed. Képtelen önmagát megszabadítani, csak akkor menekülhet, ha valaki közbelép…

Sok sok teljesen egyedül küszködő ember képe is megjelenik előttünk, hogy ha csak egy pillantást is vetünk saját közösségünkre, vagy az egész emberiségre. Mindannyian egy hatalmas mocsárban vergődünk, úgy, hogy képtelenek vagyunk segíteni önmagunkon. Elveszett az irány, nem jó felé igazodunk. Az első ember bűnesete óta mindannyian a biztos halál felé rohanunk. Igazságos Isten uralkodik fölöttünk, aki nem tűri az ellene elkövetett bűnt, nem tűri, ha a teremtmény nem hozzá igazodik. Ahogyan mindannyian tanultuk és tudjuk, Isten rettenetesen haragszik minden bűnünk miatt, mindannyian átkozottak vagyunk, mert nem maradtunk meg azokban amik megírattak a törvényben. Naponként megsértjük az Isten parancsait.

Isten helyett mindent tisztelünk és istenítünk, ami pillanatnyi kényelemet, jólétet ígér. Nincsenek már ünnepeink, amikor megpihenünk és hálát adunk. Folytonos áskálódásainkkal, bosszúvágyunkkal irigységünkkel gyilkosokká válunk, lopunk, kizsákmányoljuk a gyengébbet, hazudunk, csak hogy jobb legyen nekünk. Nem szeretjük az Istent, csak eltűrjük a létének gondolatát, vagy megtagadjuk, mert kényelmesebb azt állítani, hogy nincs s a következményektől nem félve szörnyűségeket tenni. Kihasználjuk a tehetetlent. Haragszunk és bosszút követelünk ha valaki megbánt. Ha megütnek kétszer nagyobbat adunk vissza. Irigykedünk, versengünk, pletykálkodunk, mérget fröcskölünk az egész világra. Vétkezünk az Isten rendelései ellen. Halál fiai vagyunk.

Néha kicsit vágyunk megszabadulni, minden csúnya szokásunktól, minden bűnös és undorító vágyunktól… Kapaszkodnánk, de nincs mibe, kiáltanánk, de úgy gondoljuk, hogy úgy sem hallja senki. Szabadulni szeretnénk, de nem találjuk a módját. Már nyakig ér, már fojtogat a bűzős iszap. Pusztulásba rohanunk, mert a bűnért büntetés jár. Végünk van, elnyel a mocsár… ha csak valaki közbe nem lép…

„Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a sárból és Iszapból.” Olvastuk a 40. zsoltárban. Valaki közbelépett.

Ez a karácsony üzenete! Bűneinkben fulladozva várva várjuk a szabadítást, várva várjuk, hogy történjen már valami változás, legyen már jobb, legyünk már jobbak. Hiába kapálózunk, hiába vergődünk, nem tehetünk semmit bűneink ellen, nem szabadulhatunk magunktól. S mikor már a legmélyebben vagyunk, mikor már esélyünk sincs és nem is lehet a menekülésre, akkor valaki közbelép. Az Úristen kiemel a sárból és iszapból… Nem kell megfizetnem… Nem kell megfulladjak saját vétkeim mocsarában… Meghallotta kiáltásomat és tervet készített az Isten az én szabadulásomra… Minden gonoszságom ellenére, mégis szeret az Isten, megszabadított…

És nem csak… Nem csak kiemelt a sárból: „Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet.” Ez a karácsony öröme! Nem csak kiemelt a sárból, és hagyja, hogy újra eltévedjek. Nem! Soha többé nem kell már attól félnem, hogy halállal fizetek vétkeimért. Ezért a szeretet ünnepe a karácsony. Kősziklára állított az Isten, biztonságba helyezett, úgy, hogy Megváltót küldött az első karácsonyon, aki megfizet, sőt már megfizetett minden bűnömért. A mocsár, az elnyelő fertő képe után egy újabb képet használ a zsoltár írója, megváltozott helyzetének ábrázolására. Nem a süppedős mocsárban áll, hanem egy szilárd, kemény sziklán. Biztonságban van. Nem kis különbség van sár és szikla között.

Az első karácsony ajándéka nélkül még mindig fulladoznánk, még mindig reményvesztetten kapálóznánk, csak arra várva, hogy melyik pillanatban nyel el örökre a halál.

Az első karácsony ajándékával, a megszületett, értünk földre szállt Jézus Krisztussal boldogan élhetünk, félelem nélkül, mint akik megmenekültek, és biztonságos helyen állnak.

Boldognak kell lennünk, olyan nagyon boldognak, amilyen boldog lehet egy a halál torkából visszatért ember. Hálásnak kell lennünk, új ének legyen a szánkban, Istenünknek dicsérete, mert kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. Ezért boldog a karácsonyunk. Ámen

 

Majdnem megfulladtunk Istenünk, majdnem elnyelt a fertő. De megmentettél, megkegyelmeztél. Közbeléptél, beavatkoztál önpusztító életünkbe. Hálát adunk, hogy lehajoltál, hogy megszántad értelmetlen kapálózásainkat és kimentettél mocsarunkból. Hálát adunk az első karácsonyért, hálát adunk választott eszközeidért, hogy teremtettél embereket, akik befogadták a te szent Fiadat, hogy hírnököket támasztottál, akik elvitték a jó hírt, s mi is megtudhattuk a te szabadításod csodáját, hogy értünk is odaadtad a te egyetlenegyedet. Boldog a karácsonyunk, mert érezzük, látjuk, hogy valóban sziklára állítottad életünket. Kérünk légy velünk az ünnep hátralevő részében is, és add, hogy a karácsony elmúlásával se szűnjön meg bennünk a szabadítás öröme. Ámen.

Karácsony 2010

„Eljött újra szép ünnepben, emberi
Emlékezetben az üdvösség napja.
A föld színén halvány visszfény rezdül,
Betlehemi mezők régi öröméből.”

Gyülekezeti együttlétek, karácsony esti hagyományos ünnepi műsor, gyermekek és idősek megajándékozása, szeretetvendégségbe foglalt öregek karácsonya, segített megsejteni valamit a „betlehemi mezők régi öröméből”. Abból aminek forrását János apostol abban jelölte meg, hogy Jézus Krisztus igazi világosságként „saját világába” jött, hogy amikor nekünk gyógyító, tisztító, és egyben tartó erőre van szükségünk, ne legyen hiábavaló a kérés: „Jöjj népek Megváltója”. Jött és úgy tett, ahogy azt Mikeás próféta megjövendölte: „A nép élére áll, és legeltei az Úr hatalmával, az Úristen fenséges nevével. Akkor nyugodtan élnek, mert hatalma kiterjed a föld határáig. Ez lesz a békesség!” (Mikeás 5, 3-4/a) Ne tévesszen meg a világnak az a csillogása, ami távolról sem arra emlékeztet, aki az igazi világosság. Ne rémítsen meg, hogy vezetni akar, s fogadjuk el, hogy csak általa lehet nyugodt életünk.

A karácsonyi öröm titka 2010-ben is ugyanaz. Akinek megszentelő fényre, felemelő, éltető erőre, vigaszra van szüksége, aki ember szeretne lenni, szolgálni szeretne, aki tudni akarja, hogy milyen az igazi békesség, álljon oda, legyen ott, ahol ő nyája élére áll, és tegyen meg mindent, hogy ennek a nyájnak tagja lehessen. Karácsony az idén is nyitott ajtó, ahol a világért küldött világosságot nemcsak befogadhatom, hanem életem és közösségem élete élére állíthatom, és akkor Istennek dicsőség, az embereknek jóakarat és békesség fog teremni.

 

Karácsonyi prédikáció

Beszámoló az egyházközség 2010 évi életéről

Aki bölcs jegyezze meg ezeket és értse meg az Úr kegyelmes tetteit.

Zsolt 107,43

Vannak intézmények, vagy vannak emberek, akiknek visszafogott hangú évértékelő beszámolójuk végkicsengése az, hogy nem tudnak átütő sikerekről és eredményekről beszélni.

A mai nap gyülekezetünkben az évértékelés alkalma, amelyen a szolgálattal megbízottak pedig kötelességüknek eleget téve biztosítanak lehetőséget, a tagok pedig jogukkal élve, betekintenek közösségük lelki és anyagi, életének összefoglalt kiértékelőjébe.

Ezt az értékelőt azzal a szándékkal terjesztem most a gyülekezeti tagok elé, hogy a mottóul választott – erre a napra megjelölt – zsoltárrész igénye szerint legyen miből felismerni, megérteni, aztán pedig főképpen megjegyezni, az Úr kegyelmes tetteit, amelyeket érettünk, közöttünk és velünk cselekedett. Ilyen megközelítésben pedig nem a dicsekvés, hanem a hála hangján lehetne – válság és közömbösség, ellenünk irányuló gonosz szándék, vagy gáncsoskodás ellenére is – átütő, számottevő, ha tetszik akkor még látványos eredményekről is beszélni.

Hétköznapi gondjaink idején sokszor tesszük fel magunknak a kérdést, hogy segít-e rajtunk az, ha hasonlóságot keresünk a magunk és Isten egykori népének élete között. Igen, mert a történelem viharain át megmaradt nép életének példája minket is bizakodásra tud késztetni a látható negatívumok ellenére is. De abban is segít, hogy mi ne akarjuk feltétlenül a saját kezünkbe venni sorsunkat olyankor, amikor nyilvánvalóan lehet látni az Úr tetteit, hanem csak eszközök kívánjunk maradni Isten érettünk munkálkodó kezében.

Az értékelés nem kimondottan az én számadásom, vagy elszámoltatásom. Mindannyiunk munkáját, látnunk, értékelnünk kell hiszen különböző kegyelmi ajándékaink szerint különbözőek voltak feladataink, de együtt és egyszerre voltunk eszközei Isten megsegítő kegyelmének. Mi csak reménykedhetünk abban, hogy ebben a számadásban a minket megillető minősítés, feljogosít egy következő esztendő előttünk álló munkájára. Különbözőségeink ellenére mi mégis egy nyáj vagyunk, s egy ügyet kell szolgálnunk. Bárcsak bölcs emberekként úgy jegyezhetnénk meg kegyelmes tetteit, hogy azok mindenkor biztosítsák a szükséges reménységet.

1. A lelki életet tükröző adatok.

Ilyen számbavétel jó szolgálatot tesz olyankor, amikor helyünket szeretnénk látni azok között, akiket az Ige arra buzdít, hogy lékelben buzgók legyenek. Istentiszteleteink biztosítják azt a lehetőséget, hogy élő kapcsolat alakuljon ki Isten és ember között, s jelenlétünk fokmérője hitnek és vallásosságnak egyaránt. Nem szabadna beletörődnünk abba, hogy lassan kihaltak közülünk azok, akik hitükről így is tudtak bizonyságot tenni. Valaki azt mondta a napokban, hogy számára érthetetlen, hogy egyébként rendes, tisztességes, jóérzésű, magukat hívő embereknek valló családok hogy tudnak úgy élni, hogy egész évben nem járnak templomba. És ez valóban kérdés.

Az egyetemes imahét megtartásával, ismét éltünk azzal a kiváltképpen lehetőséggel és ajándékkal, amit maga Isten kínált fel és kínál szüntelen a hívő közösségeknek. A gyakorlathoz híven vendég lelkipásztorok szolgálatát vettük igénybe, hogy szolgálataik és bizonyságtételeik által juthassunk közelebb Isten bennünket megtartó igazságához s velünk kapcsolatos akaratához.

Gyermekeink gyülekezeti vallásos nevelése érdekében minden szombaton három csoportban tartunk vallásórát, ill. konfirmációi előkészítést, vasárnap pedig egy órától gyermek-istentiszteletet, iskolás, óvodás és más felekezetű gyermekek számára. Jó visszhangja van a nyári gyermek-evangelizációs napoknak, amit sikerrel tartottunk Gilyén Levente, Bóné Katalin és Bacsó István teológusok irányításával és a gyülekezeti ifjak közreműködésével. Konfirmáció által 7 ifjú tett vallást és fogadalmat Bartha Zenkő, Földes Károly, Csorja Albert Attila, Szász Alpár, Ilyés Zsolt, Kocsis Hunor, Kicsi Csongor. Bárcsak alaptalan lenne az a félelmünk, hogy kikonfirmáltunk” őket a gyülekezetből, s mindeniküket sokkal többször látnók istentiszteleten.

 

2. Lélekszámban beállott változásokat láthatjuk: Itt.

3. Az anyagi életet tükröző számadás összesített adatai Itt láthatóak.

3/a. Az egyházfenntartói járulék befizetések: Itt olvashatók

3/b. Cserépjegy adományok: Itt nézhetők meg

3/c. Árvízi segély: Itt találhatók

 

Sok olyan napja pillanata van az elmúlt esztendőnek, ami mind része lehetne ennek a beszámolónak, mert munka, segítség, jó tanács, érdeklődés, imádság által a közös ügy szolgálatának részeseivé tett. Illessen köszönet és elismerés mindenkit, aki ebben a közös szolgálatban, közös életben valamilyen formában részt vett.

Mózes sok és értékes ígéretet nyert Istentől élete és szolgálata rendjén. Ezek közül egyik az amit magunkra vonatkoztatva reménységgel nézhetünk az előttünk álló esztendőre. Mózesnek mondta egykor, ma nekünk mondja, hogy ott fog állni a Hóreben.

Ha valóban előttünk áll, előttünk megy, akkor nemcsak terveink, de megvalósításaink, nemcsak álmaink, de felmutatható győzelmeink is lesznek, életünkben. Az apostol kérésével zárom jelentésemet:

A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.

Gal.6,9